Blog · Társasházkezelés

Tájékozatlan, gazdag magyarok? Biztosításra évente tízezreket is kidobnak az ablakon - CLB

Éves szinten tízezreket spórolhatnának a lakók, ha tisztában lennének azzal, hogyan is kell biztosítani társasházukat. Gyakori, hogy kétszer is fizetnek egy-egy biztosítási szolgáltatásért, de csak egyszer kapnak érte ellenszolgáltatást. Május 31-ig a közös képviselők feladata lenne, hogy felvilágosítsák a lakókat a legjobb megoldásokról.

Becslések szerint: országosan a társasházak legfeljebb 50 százalékának van biztosítása, főleg olyan, amely az épület minden pontjára, a lakásokra is kiterjed. A ház, amelyik biztosítva van, az akár százezreket is spórolhat, ha jól választ biztosítót. Ennek egyik oka, hogy egyre nagyobb versenyt folytatnak a biztosítók a társasházak kegyeiért. Korábban a közös képviselőknek hetekbe tellett, míg elintéztek valamit a biztosítóknál, mára azonban a legtöbb társaság házhoz is megy, ha káreseményről van szó. A biztosítók különösen ezekben a hetekben aktívak, hiszen legkésőbb május 31-ig össze kell hívniuk a közös képviselőknek társasházuk közgyűlését, az esetek nagy részében itt dől el, hogy a házban mit és mennyire biztosítanak – nyilatkozta Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke - Langer Ivánné. - olvasás folytatása

Olvasás folytatása Hozzászólások (0) 2010.04.30 12:48Megosztás

2009-2010. www.uj-epitesu.hu - új építésű ingatlan adatbázis - ingatlanok - lakóparkok - lakókertek - társasházak - házak - lakások gyűjteménye
Megosztás iwiw megosztás PageRank Kereső optimalizálás valid xhtml 1.1 Sitemap Rss reset.hu bookmark
Partnerünk az: Eladó Kiadó Ingatlan - ingyenes ingatlan hirdetés feladás képpel!