Mi is az a Home staging?
A nálunk még kevesek által ismert szakma jelentését többféle képen fordítják, van, aki színpadra állításnak, van, aki otthon díszletnek. Célja az eladandó ingatlan felkészítése az értékesítésre úgy, hogy az minél gyorsabban és minél magasabb áron kelljen el.
Amerikai és nyugat-európai országok statisztikái szerint az értékesítés ezzel a módszerrel jóval sikeresebb. Az ingatlanok reális ára 5-15 %-kal növelhető meg, illetve e nélkül kétszer olyan hosszú lehet az értékesítési idő. (Érdemes ezen elgondolkodni a mai ingatlanpiaci helyzetben!)
A Home staging célja, hogy az ingatlant a vevő szemével kell látni, hogyan tetszene a legjobban, miként tenne rá a legjobb benyomást. Szintén nyugat-európai kutatások igazolják, hogy az érdeklődők az első 10 másodpercben eldöntik, hogy érdekli őket az ingatlan vagy sem. Tehát az első benyomás a legfontosabb!
Természetesen, mint minden más szakmának, a home stagingnek is vannak szabályai, fogásai.
Ha a staging alapokat nézzük, nem túl bonyolult dolgokkal kell kezdenünk előkészíteni az ingatlanunkat az eladásra, pl. takarítás, rendrakás, – sajnos ez sokak számára nem természetes, ezért került be a staging alapokba -, de utána már érdemes egy külsős embert, stagert hívni, aki személyesen nem kötődik az ingatlanhoz. Ő más szemmel látja az ingatlant, semmilyen érzelmi szál nem köti hozzá ugyanúgy, mint a leendő vevőket sem. Célja, hogy olyanná alakítsa át a lakást, hogy az a legjobb, legelőnyösebb, legesztétikusabb formáját mutassa vevőnek.
Stúdiónk tevékenységi köre új szolgáltatással bővült, mellyel a lakásukat eladni próbálóknak szeretnénk segítséget nyújtani. Amennyiben Önnek is szüksége lenne segítségre lakása eladásához, elérhetőségeinken szívesen várjuk megkeresését.
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
A hozzászólásokat moderáljuk, csak a jóváhagyott kommentek jelennek meg. Türelmedet köszönjük!
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez
Kategóriák
- Lakóparkok, társasházak
- Energiatakarékosság, környezetvédelem
- Lakásvásárlás
- Lakberendezés
- Lakásvásár kiállítás
- Szolgálati közlemény
- Szavazás
- Top 10
- Rendezvény
- Társasházkezelés
- Eladó, kiadó ingatlan hirdetések
- Home Staging
- Ingatlan hirdetés
- Kandalló
Új blog bejegyzések
- A biokandallóról...
- Adwords kampányt támogató weboldal készítés
- Napkollektor rendszer nélkül nem épül társasház
- Lehár Park - Veresegyház, termálfűtéses lakópark
- Mi is az a Home staging?
- Mire kell figyelni az ingatlan adásvételi szerződés megkötésekor?
- Ingatlanhírek.hu ingatlanpiaci hírek, elemzések
- Eladó, kiadó ingatlan hirdetések, ingyenes ingatlan hirdetés feladás képpel!
Új hozzászólások
- Mészáros László (Üdv mindenkinek! Érde...)
- Koós Miklós építész (sajnálatos, de cáfo...)
- egy kivitelező... (Az a tapasztalatom, hogy ez...)
- tarsashazkezeles (köszi, hogy megosztottad a c...)
- Mérnökúr (Ez jó megoldás 20cm-es szigetel...)






Hozzászólás írása
* = kötelező mező